Az anaemia a vérszegénység orvosi, latin elnevezése. Olyan állapotot jelöl, amikor a szervezetben a vörösvértestek száma, vagy a bennük található oxigénszállító fehérje, a hemoglobin mennyisége az egészséges szint alá süllyed.

Mivel a hemoglobin feladata az oxigén eljuttatása a tüdőből a sejtekhez, anaemia esetén a szövetek oxigénellátása romlik. Ez olyan klasszikus tüneteket okoz, mint a fáradékonyság, gyengeség, sápadtság, szédülés és a terhelésre jelentkező légszomj.

Az anaemia klinikailag szinte sosem önálló betegség, hanem mindig egy alapvető probléma tünete. Leggyakoribb formája a vashiányos anaemia, de kiválthatja B12-vitamin vagy folsav hiánya, krónikus vérzés (pl. erős menstruáció vagy gyomorfekély), valamilyen daganatos folyamat, illetve a vörösvértestek fokozott pusztulása (hemolízis) is.

A klinikai gyakorlatban a vérszegénységet (anémiát) és annak súlyosságát az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a nemzetközi hematológiai irányelvek alapján pontos hemoglobin-értékek (Hb) szerint határozzák meg.

A laboreredményeken a mértékegység leggyakrabban g/L (gramm/liter) vagy g/dL (gramm/deciliter) – a kettő közötti átváltás egyszerű: 120 g/L megegyezik 12 g/dL-lel.

Általánosságban akkor beszélünk vérszegénységről, ha a hemoglobin szintje felnőtt nőkben 120 g/L (12 g/dL) alá, felnőtt férfiakban pedig 130 g/L (13 g/dL) alá süllyed.3