A carcinoma a szervezet külső vagy belső felszíneit borító hámszövetekből (epithel) kiinduló, rosszindulatú daganatos megbetegedések összefoglaló orvosi elnevezése.

Az emberi megbetegedések közül a klasszikus értelemben vett „rákos” megbetegedések több mint 80-90%-a szövettanilag carcinomának minősül. Jellemzőjük, hogy kontrollálatlan sejtburjánzással infiltrálják (beszűrik) a környező egészséges szöveteket, és a nyirok- vagy vérkeringés útján képesek távoli áttéteket (metastasist) képezni.

A leggyakoribb szövettani típusok és klinikai előfordulásuk

Adenocarcinoma: Mirigyhámból vagy mirigyes szerkezetű nyálkahártyából kiinduló rák. Leggyakrabban a gastroenterológia területén (vastagbélrák, gyomorrák), a tüdőgyógyászatban (adenocarcinoma pulmonis), a nőgyógyászatban (méhtestrák), az urológiában (prosztatarák) és az emlőben fordul elő.

Laphámsejtes carcinoma (Carcinoma planocellulare): Laphámból kiinduló daganat. Gyakori a bőrgyógyászatban (spinalioma), a fül-orr-gégészetben (garat-, gége- és szájüregi rákok), valamint a méhnyak területén.

Világossejtes carcinoma: Speciális sejttípus, amely leggyakrabban a vese (vesesejtes carcinoma) és a petefészek daganataira jellemző.

A carcinoma pontos típusának és stádiumának meghatározásához elengedhetetlen a képalkotó diagnosztika (CT, MR, PET-CT) és a gyanús képletből vett biopszia (szövettani mintavétel). A terápiás protokoll általában multimodalitású: a daganat sebészeti radikális eltávolítását kombinálják citosztatikus kezeléssel (kemoterápia), sugárterápiával vagy modern célzott immunterápiákkal.15