A ciszta egy kóros, tokkal (hámbéléssel) rendelkező, zárt, zsákszerű vagy tömlőszerű anatómiai struktúra, amely folyékony, félig folyékony vagy gázhalmazállapotú anyagot tartalmaz.

A ciszták döntő többsége jóindulatú (benignus) elváltozás, amely elzáródott mirigyek, krónikus gyulladások, fejlődési rendellenességek vagy hormonális változások hatására jön létre. Elkülönítése a szilárd (solid) daganatoktól, például a carcinomáktól, elengedhetetlen a diagnosztika során.

A leggyakoribb klinikai típusok és előfordulásuk

Nőgyógyászati ciszták: A nőgyógyászat és szülészet területén a leggyakoribbak a petefészek-ciszták (ovariális cysták), amelyek lehetnek funkcionálisak (a tüszőrepedés elmaradása miatt kialakuló, maguktól felszívódó tömlők) vagy csokoládéciszták (endometriosis részjelenségei). Jelentős kórkép a PCOS (Policisztás Ovárium Szindróma) is.

Sebészeti és ortopédiai ciszták: A sebészetben és az ortopédiában gyakran kezelnek Baker-cisztát (a térdhajlatban felhalmozódó ízületi folyadékot), ganglionokat (ínhüvely-cisztákat a csuklón), valamint a bőr alatti faggyúmirigyek elzáródásából adódó atheromákat (kásadaganatokat).

Szájüregi ciszták: A fogászat és szájsebészet körében a gyökérkezelésre szoruló vagy elhalt fogak gyökércsúcsánál kialakuló gyulladásos ciszták (radicularis cysták) csontpusztulást okozhatnak, és gyakran gócfertőzés forrásai.

Felfedezésükben a laboratóriumi diagnosztika helyett a képalkotó diagnosztika játssza a főszerepet: az ultrahang (UH) képes a legbiztonságosabban igazolni, hogy egy képlet tiszta folyadékot tartalmaz-e. Ha a ciszta fala megvastagodott, vagy benne szilárd részek láthatóak, biopszia (mintavétel) vagy sebészeti eltávolítás szükséges a malignitás (rosszindulatúság) kizárására. Kezelése a panaszoktól függően lehet megfigyelés, hormonális terápia, punkció (leszívás) vagy műtéti kimetszés.134