A csigolya (latinul vertebra, többes számban vertebrae) a gerincoszlopot felépítő, szabálytalan alakú csontos elemek gyűjtőneve.

Az emberi gerincet 33-34 csigolya alkotja, amelyek egymásra épülve biztosítják a test tengelyirányú vázát, a mozgékonyságot, miközben körülölelik és védik a központi idegrendszerhez tartozó gerincvelőt.

Minden valódi csigolya alapvetően három fő részből áll: Csigolyatest (Corpus vertebrae): A csigolya elülső, tömör, teherhordó része. Csigolyaív (Arcus vertebrae): A testből hátrafelé kiinduló csontos ív, amely a csigolyatesttel közösen alkotja a csigolyalyukat (foramen vertebrae). Az egymás feletti lyukak láncolata hozza létre a gerinccsatornát, amelyben a gerincvelő fut. Nyúlványok: A csigolyaívről ágaznak le az izmok tapadására szolgáló tövisnyúlványok, harántnyúlványok, valamint az egymás feletti csigolyákat összekötő ízületi nyúlványok.

A gerincoszlop szakasza szerint megkülönböztetünk nyaki (7 db), háti (12 db), ágyéki (5 db), valamint egymással összecsontosodott keresztcsonti (5 db) és farkcsonti (4-5 db) csigolyákat.

Kapcsolódó leggyakoribb betegségek és eljárások

Csigolyatest-törések: Baleset (trauma) vagy előrehaladott csontritkulás miatt kialakuló szerkezeti összeroppanás.

Csigolyacsúszás (Spondylolisthesis): Olyan állapot, amikor egy csigolya elmozdul (előrecsúszik) az alatta lévőhöz képest, ami idegbecsípődéshez vezethet.

Csigolyaközti porckorongsérv (Discus hernia): Bár a porckorongot érinti, a kitüremkedő rész közvetlenül nyomhatja a csigolyaív mögött futó ideggyököket.

Gerincstabilizációs műtétek: Olyan sebészeti eljárások (pl. TLIF), amelyek során fémcsavarokkal és rudakkal fixálják egymáshoz a sérült vagy instabil csigolyákat.577